|
2010. szeptember 02. csütörtök 16:37 |
Hamilton nyerte a kaotikus Belga Nagydíjat
Ahogyan arra számítani lehetett, az idei év 13. futamán az időjárás játszotta a főszerepet Spa-Francorchamps-ban. A többször eleredő esőben futott Belga Nagydíjat végül Lewis Hamilton nyerte, Mark Webber és Robert Kubica előtt. A világbajnoki címért küzdők közül Jenson Button, Sebastian Vettel és Fernando Alonso is pont nélkül zárt, míg a jubileumi 300. futamát teljesítő Rubens Barrichello már az első körben kiesett.
A futam érdekessége, hogy a nagy történelmi múltra visszatekintő Belga Nagydíjon mindössze két korábbi győztes, a hatszoros első Michael Schumacher és a 2008-as nyertes, Felipe Massa indult. A stewardok munkáját az 1986-os futamgyőztes Nigel Mansell segíti, aki a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) versenyigazgatójával, Charlie Whitinggal közösen bejelentette, hogy a La Source kanyart követő bukóteret büntetlenül nem használhatják a kigyorsításhoz a pilóták, mint ahogy például tavaly tette azt Kimi Räikkönen, aminek köszönhetően végül megnyerte a futamot. |
|
Bővebben...
|
|
|
2010. szeptember 02. csütörtök 10:36 |
Nyitray Béla újra túraautóban versenyez
Az elmúlt két hétvégén, a Slovakiaringen és a Pannónia-Ringen is kitűnő
eredményeket produkált az pécsi E.C.H.S.E. versenyzője Nyitray Béla.
Az idei, igazán jól induló gokart szereplését váltotta a
Túraautós Középeurópai Zóna Trófea versenyeire, mely sorozatban, 2007-ben
és 2008-ban már szép sikereket ért el az N csoportban. Most az A -2000
kategóriában tör babérokra az év végi értékelés tekintetében, hiszen a két
3. és egy 2. helyezés, amit az elmúlt két versenyhétvégén elért az összetett
ponttáblázat 3. pozíciójába emelte. Egy hónap múlva a Salzburgringen dől el a
bajnokság végeredménye, mely egyben a Magyar Gyorsasági Autósport
Bajnokság záró hétvégéje is lesz.
|
|
|
2010. augusztus 05. csütörtök 09:11 |
Rosszul rajtolt, majd remekül taktikázott és végig hibátlanul vezetett Mark Webber, aki teljesen megérdemelten nyerte meg a helyenként káoszos 25. Forma-1-es Magyar Nagydíjat, ráadásul óriási fölénnyel. Mögötte a ferraris Fernando Alonsót és a Red Bull Racing másik pilótáját, Sebastian Vettelt intették le, aki egy bokszutca-áthajtásos büntetést is kapott. A listavezető Lewis Hamilton műszaki hiba miatt kiesett. A 70 körös magyar futam - ami a bajnokság 12. fordulója volt - kifejezetten eseménydús volt, a bokszutcában több csapat is rontott, amikor a biztonsági autós fázisban a pilóták ellepték a garázsok előterét, a versenyfelügyelők pedig büntetéseket róttak ki és helyeztek kilátásba. |
|
Bővebben...
|
| |
|
|
2010. július 28. szerda 16:04 |
Sem az eső, sem a gumitaktika nem játszott meghatározó szerepet a vasárnapi Forma-1-es Német Nagydíjon, így kifejezetten egysíkú futamot rendeztek a Hockenheimringen. A Ferrari a szezonnyitó Bahreini Nagydíj után újabb kettősgyőzelmet szerzett: a bajnokságban előnyösebb pozícióban lévő Fernando Alonso győzött a sokáig élen álló, de burkoltan lassításra utasított Felipe Massa előtt. A harmadik helyet a pole pozícióból rajtoló Sebastian Vettel szerezte meg.A 2010-es német futam rajtjakor a levegő 22 Celsius-fokos volt, az aszfalt pedig közel 30 fokosra melegedett fel. Az ég felhős volt, de az előrejelzések szerint esőre minimális esély volt csak a verseny ideje alatt. |
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 Következő > Utolsó >>
|
| Találatok 1 - 10 / 56 |