Az idei első 24h-ás versenyen csapatunk 3. helyezést ért el, ami a tavalyi 5. helyezéshez képest jobb eredmény.
A szabad edzések és az időmérő edzések alkalmával minden esetben az Endurance Club Hungary pilótái voltak a leggyorsabbak a kategóriában, így hatalmas várakozásokkal és az első hely reményével vártuk a rajtot, amely szintén remekül sikerült. Kezdő pilótánk István volt és csak úgy, mint 2008-ban tetemesnek mondható előnnyel fejezte be az első két órát. Folyamatosan 10-15mp-et "kaptak" körönként az ellenfeleink. Ezután megkezdődtek a szokásos pilóta cserék Herter Gusztáv, Nyitray Béla és Fekete Krisztián következett.
Az autónak nem volt műszaki problémája leszámítva, hogy eldurrant egy fékcső és az első etapban egy Ferrarival való kaland során meghibásodott a központi emelő, így maradt a manuális emelés, amely némileg lassította a boxban a kerékcserét. Az első komolyabb eset az volt, amikor a kocsi bal oldala és futóműve is sérült egy ütközés alkalmával, amit szerencsére gyorsan ki tudtunk javítani és megtartottuk vezető helyünket és tovább növeltük előnyünket. Hajnalban jött a nagyobb probléma, amikor is a versenyautó eleje és jobb oldala sérült méghozzá olyan mértékben, amely egy hosszabb boxkiállást eredményezett. A váznyulvány is elmozdult a helyéről, sérült a hűtő rendszer is, így 1óra 12perces kényszerpihenő után ismét a pályán voltunk, viszont visszacsúsztunk 2 helyezést. Reggel 8 óra gyönyörű idő köszöntött ránk, amikor is rádión kaptuk a hírt, hogy az autó a betonfalnak csapódott és az eleje teljesen össze tört, szerencsére a pilótának semmi baja nem lett őt azonnal meg is vizsgálták az orvosok. A Fiesta olyan mértékben szenvedett sérüléseket, amiket már nem lehetett megjavítani, így a verseny számunkra véget is ért, viszont sikerült teljesítenünk annyi kört, hogy a végén ezzel az eredménnyel is a 3. helyen zártuk.
Köszönet minden partnerünknek, akik bíztak sikereinkben és az Endurance Club Hungary csapatát választották!
További képek a galériában találhatók!
|